Rólam
Hello én Varga-Czakó Adrienn vagyok, a BloggerKépző alapítója.
Az első blogomat 2006-ban inditottam, amikor kiköltöztem Íroroszágba, majd Hollandiába Au-Pair-nak és dokumentálni akartam, hogy milyen az élet külföldön. Aztán hazajöttem, rám talált a szerelem és a második kutyám nagyon súlyos beteg lett, az emberi idiótizmus miatt (túl tenyésztés) az ő életét követhették az olvasók nyolc éven át.
A BloggerKépző előtt már többen találkozhattak velem a Kildara – a népszerűsítsük az olvasást rendezvénysorozattal és azon belül is az országos könyves felmérés is a nevemhez köthető. A felmérés célja volt, hogy megtudjuk hogyan olvasnak a magyar emberek. Az ötlet abból indult, hogy mi - a Kildara bloggereivel - sem tudtuk ezekre a kérdésekre a választ, és 16 évvel ezelőtt volt téma a közvélemény kutatók számára ez a kulturális kérdés. Anno a Kildara kérdőívét 4044 ember töltötte ki és mondta el a véleményét, amit a visszajelzésekből adódóan többeket meg is lepett. Arról nem beszélve, hogy mindezt nulla forintból alkottuk meg.
Miért fontos a BloggerKépző?
Mert hiszem azt, hogy a bloggerek lehetnek a jövő hírvivői. Hiteles forrásokká válhatnak, mert fontos a szavuk, és mindaz amit leírnak. De nem keverjük össze a bloggerket az influenszerekkel vagy az újságírókkal.
A BloggerKépző célja az, hogy tényleg kapjanak a bloggerek olyan információkat, amit máshol nem. Tanuljanak meg írni, építeni tudják a saját brand-jüket, vagy szebben szólva az Én-márkájukat.
Létre akartam hozni egy olyan közösséget, ahol mindenki meg tudja osztani a kérdését, ahol segítenek egymásnak a már megszerzett tapasztalatok alapján. Ahol ha leckét kapnak, saját érdekükből adódóan megcsinálják, és ha elakadnak, akkor szóljanak. A Bloggerképző zárt csoportot itt találhatód meg.
Mert mi történik azokkal akik blogerek akarnak lenni?
Ma már bárki létre tud hozni egy blogot, kb 10 perc alatt.
Elkezd írogatni, arról ami szerinte fontos, hiszen a blog alapvetően egy virtuális web napló, amit mások is olvashatnak. Igen ám, de egyszer csak nem jönnek a várva várt sikerek, mert nem olvassa őket senki, és elmegy az egésztől a kedvünk, majd eggyel több blog lesz a virtuális térben, ami idő előtt eltűnik a süllyesztőbe.
Én azt tapasztalom, hogyha segítő kezet tudsz nyújtani egy bloggernek és nyitott arra, hogy tanuljon azoknak a blog bejegyzései kikerülnek a címlapokra, bekerülnek a hírfolyamokba és igenis sikereket tudnak elérni. Az, hogy ebből ők hogyan profitálnak hosszútávon, megint egy másik kérdés, de most ott tartok, hogy legyenek meg az alapok, amire hosszútávon érdemes és kell is építeni, hogy jó tartalmak kerüljenek az online térbe.
Erről szól a BloggerKépző, és ha érdekelnek a részletek iratkozz fel a hírlevemre, és csatlakozz a Facebook zárt csoportomhoz: ITT
Hajrá BloggerKépző!