A bloggerek esetében is beszélni kell egy, illetve két nagyon érdekes jelenségről, ami mellett nem érdemes elmenni. Az első a sharenting, és a másik a kidfluencer. Mind a kettővel nap mint nap találkozunk, látjuk, és van hogy nyomon is követjük. De mit is jelentenek ezek a fogalmak?
A sharenting – angol szó a share (megosztani) és a parenting (szülői szerep) szavakból tevődik össze – ami nagyjából azt jelenti, hogy túlzott szülői megosztás, vagyis amikor a szülő állandóan képeket, viccesnek szánt videókat és történeteket posztol a gyermekéről.
Biztosan te is láttad már a közösségi oldalakon, olyan anyukával, aki először a kerekedő pocakját mutatja be minden nap, és osztja meg a világgal, majd mikor megszületik szeme fénye, minden nap kiposztol valamit a gyerekéről. Nem ítélem el ezeket a szülőket, de azért nem árt tudni, hogy ez lehet, hogy nem a világnak szól, hanem magának a szülőnek visszaigazolás, hogy mégis ér valamit ezen a földön.
Mert mi történik ilyenkor?
Megszületik a gyerek, és indul a 3 óránkénti szoptatás, a barátnőkkel nem tud elmenni kávézni, bulizni, sehová, mert hát ott a gyerek. Elmaradnak a köszöntések, és “már te magad is megunod, hogy mindenkinek egyesével küldd el, hogy a kisded milyen szépen alszik”, hiszen ez az élete…Felfedezi a közösségi médiát, és rögtön visszacsatolást kap az anyuka arra vonatkozóan, hogy nem gáz otthon lenni, mert így is a közösség része maradhat, és még a gyerekről is mindenki mindent tud. Sőt kapcsolódhat olyan csoportokhoz, ahol a szülők hasonlóan viselkednek, és onnantól nincs megállás, a véleménynyilvánítástól kezdve a kritizálásig.
Kicsit később visszatérek arra, hogy ez miért is baj!
Egy átfogó kutatást olvastam Dr Saliha Afridi, klinikai szakpszichológustól, aki évek óta követi és tanulmányozza a kidfluencereket, hogyan váltak felnőtté, ki hogyan élte túl a hirtelen jött sikert, és ő mondta:
“A gyermekkori és a serdülőkor olyan idő, amikor a gyerekek kialakítják identitását és önérzetüket. Ha egy gyereknek csak online személyisége van, akkor nagyon nehezen fogják megérteni magukat.„
Vannak Magyarországon is híres „celebek„, akik eladják a gyerekükről készült első képeket, amivel részben egyetértek, részben nem, de ezeket az embereket, már szülőket, megtalálják gyorsan a cégek, és onnantól a gyerekek már kidfluencereknek számítanak, hiszen reklámcélt szolgálnak, és ezzel pénzt keresnek a szüleik. Amerikában – is – nem egy család él abból, hogy a gyerekeknek saját instagram, youtube és egyéb közösségi oldalai vannak, és nagyon sok tartalmat gyártanak, hogy mindenük meglegyen, de amikor megkérdezik őket, hogy ezt hogy bírják a gyerekek, általában az a válasz, hogy
“csak addig csinálják, amíg élvezi?”.
De vajon ez kinek jó?
A szülőnek aki pénzt keres? Biztosan.
A gyereknek, aki megtanulja, hogy viselkedjen eladhatóbban, legyen vidám, aranyos, cuki, megfeleljen az elvárásoknak? Ez egy nagyon nehéz kérdés. Édesanyaként, biztosan nem tenném ki a gyerekemet ilyennek, a világnak megmutatva őt. Csak gondoljunk bele, egy ilyen életformát követve, vajon mennyire lesz más a gyerekünk önképe akkor, ha nem akarná?
Hol a határ?
Ezt már a tengerentúlon sem tudják, és ezért több gyermekvédelmi szolgálat kéri a gyermekmunkával kapcsolatos törvények módosítását, kiemelve a közösségi médiában szereplő kidfluencereket, és szüleiket. (igen tudom a gyermekmunka alatt értjük a bányába leküldött gyerekeket, de higgyük el, hogy a sztárság is tönkre tud tenni egy gyereket, főleg, ha azt a szülők erőltetik rá a gyermekre – mert nincsen saját döntési joga.)
De mi lesz velük ha kamaszodni kezdenek, felnőnek?
Túl tudnak lépni vajon azon, hogy már nem értékesek, egyszerűen azért, mert már nem gyerekek?
Lesz önálló személyiségük azáltal, hogy már nem az internetes térben élnek?
Lesz saját önértékelése, azok után hogy milliókat keresett a szüleinek?
Miért kell erről minél többet beszélni?
A mostani szülők többségének fogalma sincsen arról, hogy amit egyszer feltesz a gyerekéről, ma lehet cuki, de ha az a gyerek felnőtté válik, akkor az már ciki lesz! Mert az lesz, mivel amit feltöltöttél az internetre, azt bizony te nem szeded le azzal, hogy letörlöd. Épület nagyságú adattárolók vannak mindenhol a világban, és ha jól keresel, akkor bármit megtalálsz.
Tudok arról, hogy egy tanár a privát facebook oldalára kitett egy képet a gyerekeiről, ami persze nem gond. De a kép egy kádban készült, otthon, persze csak a gyerekek felsőteste látszott, mint egy orgonasíp. Mi sem kell a kamaszoknak, csak egy indok, hogy jó kis zárt csoportban kikezdjék azt a szerencsétlen gyereket, és mindenféle mémeket gyártsanak, majd zaklatás, majd gúnyolódás alanyává tegyék. Igen, lehet ezeknek a gyereknek mondani, hogy az anyuka privát profilja, és ejnye bejnye…nem hogy nem érdekli őket, hanem még rá is játszanak, mert valakit végre zavar, valaki csak velük foglalkozik.
A képeket meg mielőtt letörölték volna, le is mentette az, aki akarta. Vajon ki hibázott?
Ez csak egy példa, hogy ésszel kell befogni egy gyereket arra, hogy felvegye a legcukibb, legtündibb rucit, mert az a cég fizetett érte, és azt is végig kell gondolni, hogy ezek a tündéri kisbabák egyszer fel fognak nőni, és lehet nem lesznek büszkék arra, hogy a szülők milyen virtuális lábnyomot adtak a saját önértékelésüknek, megfelelési kényszernek.
Másik példa, hogy egy anyuka előszeretettel osztotta meg a közös képeit a lányával, aki mindig szép volt és bűbájos. A kislány mindig kérdezgette az anyukáját, hogy “hány lájkot kaptunk?”. Addig ment a történet, hogy a gyerek kapott saját telefont, és megtanulta a tökéletes szelfit, amit “megoszthatott” az anyuka, és ha nem volt elég jó, akkor jött a magamutogatás, szexizés…a kislány 9 éves volt, és gyakorlatilag már ekkor meg akart felelni mindenkinek, mert anya boldog volt, ha sokan írtak a kép alá. Megérte? Nem.
Megoldás van?
Igen.
- Te, felelős szülőként ne nyomkodd állandóan a telefont, mert a gyerekek másolással tanulnak nagyon sok mindent, például ezt is!
- Ne ossz meg a gyerekedről olyan képet, amit később megbánhatsz, és vissza is élhetnek vele.
- Nem szabad megosztani félmeztelen, meztelen, bugyi nélküli, kiszolgáltatott helyzetben készült képet!!
- Sose add meg, hol laktok, mikor utaztok el – a betörők és a betörési szokások is sokat változtak! Lehet két nappal később is kitenni milyen volt a rövid kiruccanás valahová, mikor már otthon vagytok.
- Ne erőltesd rá a cukiságot, ha nem akarja, mert ezzel is befolyásolhatod az önértékelését.
- Ha a gyerek kapott valamit, nem kell szétbombázni vele minden csoportot, és világgá kürtölni. Lehet azt okosan is, diszkréten, úgy, hogy a gyerek lelke se sérüljön.
- Ha a gyerek pénzt is keres vele, akkor azt kezeld külön számlán, mert azt nem te kerested, hanem ő! Mivel ő ezt még nem érti, nem teheted meg, hogy nem tartod tiszteletben az ő jogait!
- Amennyiben együttműködésetek van egy szponzorral, előre állapodj meg, milyen képet akar, hány darabot, mi legyen a szövegben, mennyi ideig tart az együttműködés. Ne told túl csak azért, mert lett szponzorod.
- Vigyázz az egyensúlyra – ha kell az online jelenlét, kétszer több időt töltsetek együtt mondjuk a természetben. Tanítsd meg a kikapcsolódásra, és arra, hogy nem a lájkok és szívecskék határozzák meg, hogy ki is ő valójában!
- Építsd a személyiségét, és vigyázz rá! A szülője vagy, nem pedig a managere.
Akkor a saját példám.
Minket többször megkerestek, hogy dolgozzunk együtt szponzorral, és amikor arcos képet kértek rendszerint megállt a történet. Egyrészt a gyereknek van egy privát szférája, amit tiszteletben tartunk. Másrészt mint informatikus szülők pontosan tudjuk, hogy ez a kicsi lány egyszer fel fog nőni, és nem örülne ha számára ciki képpel találná magát szemben, mert mint írtam, amit feltöltesz az internetre, az ott is marad. Harmadrészt nem tudok azonosulni azzal, hogy a világnak mutogassam. A saját privát Facebook oldalamon a születésnapján került ki egy darab kép egész évben, és van egy zárt csoport, ahová időnként a szűk család és baráti kör kap képeket, és történeteket. A csoporttagokat én rendszeresen át nézem, mert már volt olyan, hogy valaki meghívott valakit, akiről azt sem tudtam, mit keres ott, persze azóta ezt is beállítottam. Akikkel viszont megtörtént az együttműködés, azok ha pl nyuszit kapott, akkor hátulról készült képet láthattak, vagy olyat, hogy mikor aludt, a kis kezével átölelte, de a lány nem volt felismerhető, és én erre nagyon figyelek.
A túlzott szülői megosztás nem jó, és én azt gondolom, hogy a mostani szülők egyszerűen nem értik a következményét annak, amit tesznek: ezért kell erről is beszélni. Én amíg nem volt gyerekem, azért töröltem le a mindennapi megosztásos szülőket, akik általában anyukák, de voltak hírességek is, mert nem akartam magamat önmarcangolni, és gyötrődni, hogy neki milyen cuki a gyereke.
Amikor gyerekem lett, akkor meg szóltam, hogy
“figyi, ezt a félmeztelen képet vedd már le, mert ebből baj lehet”
és engem töröltek, mert biztos féltékeny vagyok. Dehogy vagyok, de a kislány félmeztelenül igenis gáz a facebook hírfolyamában.
Azzal sincs bajom, ha valaki egy héten egyszer kitesz a gyerekéről felöltözős, játékos képet, csak ne essen túlzásba. Ezekkel a példákkal arra akarom felhívni a figyelmet, hogy ha már kiteszünk bármit a szeretett gyerekünkről, akkor azt okosan, ezerszer végiggondolva tegyük meg, mert amit egyszer feltöltöttél, azt onnan nem szeded le, és nem tudod, hogy a saját gyerekednek ez mit jelent, mi megy végig a fejében.
Csak azt látja, hogy a kép elkészül, te mosolyogsz, majd nyomkodod a telefonodat, és örülsz, és válaszolsz… mit jelent neki, hogy te akkor vagy boldog, ha fotót készítettél róla. A másik, hogy ő kiharcolja, hogy nézegethessen képeket, és nicsak, karácsonyra veszel neki egy telefont, és már ketten nyomkodjátok… tényleg egy ilyen világban akarunk élni?
A végére csak egy apróság: a pedofil oldalakon megjelenő képek több mint 60%-át a szülők osztják meg a gyerekeikről…
BloggerKépző
