Készítettem egy 30 napos poszt kihívást bloggereknek, ami karácsonyig szól, és mindennap írni kell egy megadott témával kapcsolatban, aminek listáját a Facebook zárt csoportban találhatod.
A mai témánk: A tél, és amit nekem jelent
Nekem a tél az egyenlő a hóeséssel, ami az elmúlt években nem volt jellemző. De van egy emlékem amit valószínüleg sosem fogok elfelejteni. Gyálon laktunk, a falu végén, ami ma már egész jó be van építve.
Elmentünk haza ha jól emlékszem suli után haza, és föld úton kellett bemenni a házunkhoz, amikor már napok zuhogott a hó. Hazaérve, befűtöttünk, és mindenki elment aludni.
„1987. január 12. Budapest: A napok óta tartó rendkívüli havazás igencsak próbára teszi a főváros mintegy 2 millió lakosát. Budapest útjait 30-50 cm-es hó fedi, többnyire csak a főbb útvonalak járhatók, a bekötőutakon vastag hólepel áll, ez az autó is a hó fogságába került. Gépek és emberek teljes erővel dolgoznak az utak megtisztításán. – Hír az MTI oldaláról”
Na de a másnap reggel eléggé ijesztő volt, amikor akkora hó esett, hogy amikor kinéztünk az ablakon csak a havat láttuk és semmi mást. Ugyanis egy rét volt velünk szembe és egész éjjel felénk illetve arra az utcára fújta a havat, ahol mi is éltünk.
Megvan az a kép, hogy kinyitod az ajtót, az ajtó nyoma megmarad a hóban és nem tudsz kimenni? Ne velünk ez történt, órákba telt mire ki tudtunk szabadulni a házból, hogy megnézzék a szüleink a szomszédokat, és segítséget tudjanak kérni, ami végül a magyar katonaság jóvoltából meg is érkezett, honvédségi járműveken.
Honvédségi járműről osztottak lapátot, gyerekes és idős családoknak élelmet, mert tényleg se ki, se be nem lehetet jutni. Az iskolánkat bezárták és rendkívüli szünetet hirdettek.
Életem egyik legfélelmetesebb, de egyben legjobb élménye is volt az 1986-87-es országos havazás, mert megtanultam, hogy fontos másokra figyelni, hiszen ránk is figyelnek.
Nekem azóta a tél, egyenlő a jó sok hóval, és remélem egyszer tényleg lesz igazi havazás, mert azt minden gyereknek meg kell tapasztalnia.
Hajrá BloggerKépző!
